Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hivatalos oldal. 

Minden jog fenntartva. Utánközlés csak a szerző neve és a forrás megjelölésével lehetséges

 

  Magas ég

 Irta: Szigeti Ágnes

 

  Idővel minden változik. Társadalom, és törvény, technika, és tudomány, csak egyvalami nem, az emberi jellem.

 

Előjáték


Avalan: A Király nyári palotája  u.i.1210

 A Reform  párti vezérkart kísérő  kisebb tömeg áttörte az Ég Palotája  déli szárnyának bejáratát, amely a királyi család nyári lakosztályaihoz vezetett. Nem ütköztek komoly ellenállásba. Nem várta ide őket senki. A  díszőrségen és a néhány királyi testőrön a tömeg szó szerint átgázolt.  Menahon Teas és a Reform párti vezérkar  5 tagja végig rohant a díszes folyosókon,  útjukból rémülten rebbentek szét  az udvaroncok és lakájok.  A nyári palota nem volt egy erőd, de nekik az egyetlen „fegyverük” a meglepetés volt. Nem várhattak tovább. Akik rejtegették őket, nagy kockázatot vállaltak, és ők nem akartam még több embert magukkal rántani.   Álmukban sem hitték, hogy idáig jutnak. Csak a kétségbeesés hajtotta őket, hisz az egyetlen reményük az maradt, hogy a Király meghallgatja őket. Az uralkodó ajtaja előtt mégis megtorpantak egy pillanatra. Menahon Teas nagy levegőt vett, és belépett az ajtón.  Nem volt zárva, miért is lett volna. Senki sem számított itt hívatlan vendégre. A királyság múltba vesző történelmének évezredei során talán soha nem történt meg, az ami most. Becsődültek a király lakosztályának kicsinyke dolgozó szobájába.

A súlyos ajtószárnyak bezárultak mögöttük, és kint az emberek  sora szorosan összezárt. Riadtak voltak, és bizonytalanok. Maguk sem hitték, hogy innen van még visszaút. Az a néhány ember akinél fegyver volt, az ajtó előtt csoportosult, hátát a díszes páncélozott ajtónak vetve. Kezük szorongva markolta szedett-vedett öreg mordájaikat, amelyek nevetséges játékszerek voltak csupán a gárda fegyvereihez képest. Csak abban reménykedhettek, hogy a testőrség kivár ,míg a helyzet nem  tisztázódik. Példátlan lett volna, hogy egy avalani katona az övéire fegyvert emel.

 

Odabent Orly riadtan ugrott fel  az asztal mögül. A faragott karszék hangos csattanással borult a kőpadlóra. Angyal arcából hirtelen kiszaladt a vér. Sápadtan, meglepetten  álldogált asztala mögött  a 6 férfival szemben.

-             Mit merészeltek! - Szólalt meg végül fojtott hangon.

Felség! Könyörögve kérjük hallgasson meg minket! – Lépett előre Menahon Teas  esdekelve,  s nehézkesen térdere ereszkedve megcsókolta a király ruhájának szegélyét. De az  ifjú király irtózva  elhátrált előle, és elfordította a fejét. Elgyötörtnek tűnt. Az elmúlt néhány nap nyomot hagyott rajta.      

Nem vagyunk hazaárulók!Nekünk nem kell a hatalom! Ez aljas rágalom!

Kit vádolsz te itt rágalmazással ? – Kapta vissza a fejét, és haragos, sértett tekintetét Teáséba mélyesztette. Teas szélesre tárta előtte elméjét és a király, ha akarta volna, a gondolatának legmélyebb zugaiba is beláthatott volna. De nem akarta. Már nem. Visszarettent a gondolattól, hogy vajon mit látna. Nem az ő dolga volt az igazság kutatása . Majd megteszik a vizsgáló bírók.

Higgye el Felség becsapták Önt! Be tudjuk bizonyítani! –Lépett előre  Ant Flores bizonytalanul hajlongva, bársony kalapját zavartan gyűrögetve .

 Mind fél térdre ereszkedtek lehajtott fejjel, és a király köré gyűltek. Nyílt őszinteség tükröződött a meglett férfiak arcán, ahogy gyermeki bizalommal tekintettek  fel az  ifjú királyra, aki az unokájuk lehetett volna kora szerint.Hittek benne. Nem a királyban, hanem az emberben.

Sokak reménye volt  ez az ifjú ember, aki szemét kinyitotta, és szívét kitárta az új, a változás  felé. Avalan világító torony volt az ismert Univerzum vad tengerén. Az évezredek viharai  nem tudták megingatni Fénye és hatalma nem kopott meg, s „világokat vezetett a világosságra” De mostanra kővé dermedt. Törvényei, szokásai mit sem változtak, mintha sziklába vésték volna.  Egyre többen érezték úgy, hogy ideje a változásnak. S a királynak hála, most itt álltak  a reformok  kapujában. Soha nem látott távlatok előtt. …… Hitték  eddig. De a  törékeny álmok úgy tűnt egy csapásra  darabokra hulltak, s a darabok sokakat temettek maguk alá.  A vád összeesküvés volt, a királyság megdöntésére, és  hatalomátvételre.

 

 Avalan történelmében példátlan eset volt ez. A király bezárkózott, és napok óta nem fogadott a királynén kívül senkit, még a tamácsnokait sem. Ételeibe bele sem kóstolt, és az ágya is érintetlen maradt.  Keservesen csalódott, és megrendült a bizalma  mindenkiben. A tények azt bizonyították, hogy az összeesküvők, akik a  bizalmába férkőztek, kihasználva ifjonti  hiszékenységét felakarták használni őt, hogy a hatalmat megkaparintsák. Bár szive méyén még mindig nem hitte, nem akarta hinni,  a megcsalt ember sértettsége dolgozott benne. Az álmait lopták meg, és az emberekbe vetett hitét. Emellett a vád őt magát is érintette. Meg kellett jelennie a magas szék előtt és felelnie kellett a feltett kérdésekre.. Az állam felette állt a király személyének. És habár az uralkodó  sérthetetlen volt, hisz a koronát a Mindenható helyezte a  fejére,  de a király  maga nem volt az. Avalan törvénye kimondta, ha a király bármely okból méltatlanná válik  a koronához akkor le kell mondania a trónról.  

Soha nem látott megaláztatás volt ott állnia a legfőbb bírói testület előtt.  Óráknak tűnt ,amig faggatták. 

Végül a Magas Szék kimondra ártatlanságát.... Király volt ismét. Magasztos és érinthetelen. Megmaradt a rangja, és a hatalma, de ő maga többé nem volt ugyan az.

Most mindezt a reformisták arcába vágta. Máskor oly kedves és csendes hangja a haragtól elvékonyodott.  És nem csak gondolta, hanem hangos szóval olvasta fejükre.

Kijátszottatok engem a népem ellen, alantas érdekekből. Én ostoba jószág  vakon megbíztam benetek. Az ügyetek  mellé álltam, pedig ezt senki meg nem tette volna. Áthágtam volna  a Mindenható törvényeit, amelyen a királyság alapja nyugszik!  S  lám miért is tettem? Néhány nagyravágyó ember kicsinyes hatalomvágya érdekében!  Hazaáruló vagy és hazug! S most ide jössz,…. ide jöttök,  és rám törtök. Mit képzelsz? Hogyan hihetnék eztán neked? Ne tőlem kérj kegyelmet.  Bíráid előtt fogsz felelni.

  Kint a tömeg néma csendben, megrendülve  állt. Feszülten figyelték a kiszűrődő hangfoszlányokat

-Felség mi  nem remélhetünk igazságos ítéletet! Ezért fordulunk Önhöz  Sír, és  kérve kérjük, legalább  a családjainknak  kegyelmezzen!-

-Miket beszélsz? Tán azzal vádolsz, hogy ártatlanokra emelek kezet? A törvény igazságát vonod kétégbe?  Végképp  megháborodtál?- A király remegett a haragtól. Az átélt megpróbáltatások, úgy tűnt mostanra felőrölték  nyugalmát. Indulatossan az  asztalra csapott, akkorát, hogy belesajdult az ökle.  A díszes levél nehezék csörömpölpe felborult és legurult az  asztalról, papírokat sodorva madával, és egy medált. Megtámaszkodott az asztal szélén, és remegve lehajolt. Felvette a medált  és úgy szorította , hogy a körme tenyerébe mélyedt.       Teas ijedten hajolt még mélyebbre. Közvetlenül a királyhoz intézte mondanivalóját hangos szó nem hallatszott, csak gondolatok cseréltek gazdát. Úgy tűnt Teas nem meri fennhangon kimondani  vádját. Hosszan „beszélt”,lehajtott fejjel.

-Ez ki van zárva. – vágott közbe Orly keserű hitetlenkedéssel. -Ez. … alávaló rágalom! –hangja elcsuklott az indulattól. Hirtelen úgy érezte rádől a szoba díszes mennyezete. Hányingerrel kűzdött.  valahova a messzeségbe bámult. Ökölbe szorított kezét, amely még mindíg a földről felvett ékszert szorongatta úgy emelte fel, mint aki  átkot mond éppen. Szája hangtalan szavakat formált.  Ismét válasz út előtt állt, és tudta, hogy egyetlen szava, sorsokat sodor majd a végzet felé. Bárhogy is döntsön, fejek fognak hulani.

A  feszült csendbe a  folyosó felől nehéz, csizmás lábak sűrű  dobogása hasított bele csörtető zajjal. Sir Rotrik Leon a király nagybátyja érkezett futva, és  vele  a királyi  Gárda parancsnoka  az elitalakulat élén. A testőrök ék alakban rohantak neki a tömegnek, és úgy fúródtak az emberek közé, mint kés a vajba. A tömeg riadtan rebbent szét előttük.. Az „ék hegye” másodpercek alatt a király ajtajáig ért. Megpróbálták betörni, de az ajtó nem engedett. Tüzelni kezdetek hát  a belülről bezárt páncélajtóra. A vastag merevítés  átizzott a plazma csóvák energiájától, és a zárszerkezet végül engedett, mire  a testőrök behatoltak.  A hangzavarból és a füstből  valahonnan Rotrik hangja vált ki:  Védjétek a királyt- kiáltott, mire a gárdisták kettős sorfala  az ajtó előtt a folyosó felé fordult , lövésre kész fegyverekkel. A folyosót hirtelen a a másik irányból a bejárat felől betöltötte a sokkolók sivító zaja, és a kicsapó fénycsóvák végig kaszáltak az ijedten hátráló emberek során. Mégis lőttek hát! S a bénító lövedékek mellett  néhány fegyverben pusztító töltet volt. Talán véletlenül, talán nem.....de az első sortűznek sok áldozata volt sebesültek, és halottak  zuhantak a földre. A kitört pánikban az emberek egymást taszigálva rémült ordítással próbáltak menekülni, a mögöttük állókat hátrafelé tolva. A gárdisták lépésről lépésre haladtak az egymáson kétslgbeesve átbukdácsoló tömeg felé. A fegyverzajba sikolyok keveredtek, ahogy a sokkolóktól a  földre rogytak. A többiek a szűk oldalfolyosók felé próbáltak menekülni, de nem volt egérút, a megrettent udvaroncok az ajtókat magukra zárták. Ijesztően  hamar  lett vége mindennek A lassan ismét beálló csendben csak  a király ajtajának hangját lehetett hallani. A meghibásodott zárszerkezet hangosan csattogva, döngve nyitotta-csukta egyfolytában a hatalmas ajtószárnyakat.  Kis idő múlva az ajtó csikorogva megakadt egy belefeszített vasdarabtól. A folyosón gomolygó ózon szagú füstből sir  Rotrik alakja bontakozott ki   köhögve, vállára szorított kézzel, véresen.  A király lakosztályában a  sérült világítás vibráló fénye a szétlőtt, összeégett bútorokra és  szanaszét heverő  testekre esett. Senki sem  mozdult többé  odabent.  Rotrik mindig szenvtelen arcát eltorzította az indulat. Zihálva vette a levegőt, válla egy percre a zokogástól megroskadt, kezét a szájára szorította. Aztán gyorsan ismét kihúzta magát, s arcát megtörölve, remegő ujjakkal fésülte hátra arcába hullt haját. Megkapaszkodott  az ajtószárnyakban, és  borzadva fordult el  a látványtól.  Mögötte a földön a pompás kézzel szövött szőnyeg tarka mintái hirtelen olvadtak fel a gyorsan terjeszkedő vörös foltban ott, ahol  Orly  hevert furcsa, természetellenes  pózban, feje alatt hatalmas vértócsával. Halvány kék szemei a távolba  meredtek csodálkozó angyalarcából. Ujjai már  elengedték  a tenyerében szorongatott medált. Az égett szag az ózon furcsa illatával vegyült. A folyosót ismét rohanó léptek zaja verte fel.  A királyné érkezett lélekszakadva a palota kertje felől Kis csokrát  eldobva,  össze szorult szívvel rohant a lövések zajára, nyomában messze lemaradt kíséretével. Kezéből a virágok szanaszét hullottak a földön. Cilia kétségbeesetten bukdácsolt át  a folyosón heverő testeken. Apró selyem cipői csúszkáltak a vértől síkos kőpadlón. Szinte eltörpült a hatalmas gárdista mellett, aki estében utána kapott, de észre sem véve semmi mást, szemei  mindvégig csak  a folyosó végén, a szétégett,  nyitott ajtóra meredtek. Az  ajtóhoz érve azonban  Rotrik karja  megállította.

–Kérem felségedet, ne menjen be !  

A királyné kétségbeesetten hadakozott,  apró ökleivel Rotrik mellkasát püfölve, míg  végül  a főherceg vállán átlesve meglátta mégis a királyt a földön, és  felsikoltott .Mint a sirályok sírása olyan hang tört elő belőle, ahogy Rotrik kezéből kitépte magát és  hozzá rohant. Zokogva ölelte magához  a mozdulatlan testet, vértől összetapadt  arany fürtjeit fésülve  ujjaival ,és sírástól fuldokolva rázta,ringatta, szólongatta.- - - Kincsem! Egyetlenem!

Cília! – Suttogta Rotrik fojtottan, és a hangja tele volt keserű  szenvedéllyel.- ! Aztán arca megkeményedett, és haragosan  ordította: -  Hol késik már az orvos?-

 Mit állnak ott, maguk szerencsétlen madárijesztők?  - förmedt indulatosan  Cilia időközben befutott dermedten ácsorgó  kíséretére  - Nyomban kísérjék  őfelségét  a lakosztályába

Nem érinthetjük meg  a  királynét, királyi felség! Tiltja az etikett!-  Válaszolt az egyik  udvarhölgy ijedten tördelve a kezét.

-Az átkozott pokolba  az átkozott etikettel!   - Harsogta a herceg magából kikelve.

A két megriadt  udvarhölgy viszolyogva megkerülte  az ajtó körül feltorlódott testeket  és óvatosan, a félelemtől remegő térdekkel beléptek. Bárhogyan kérlelték is azonban , a királyné meg sem hallotta őket. Így aztán félve Rotrik haragjától végül hozzá léptek, hogy felemeljék, de  együtt  is csak nehezen tudták  a törékeny  királyné vékonyka karját a halott  királyról  lefejteni.

Senki sem vette észre  a fiúcska mikor jött  ki szobájából. De Ayres ott állt szótlanul  az ajtóban hóna alatt görcsösen szorongatva kedvenc játékát. Tágra meredt  hatalmas szemekkel, halálra váltan bámulta hogyan szedik le zokogó anyja ölelő karjait vérbe fagyott  apja nyakáról, és hogyan próbálják elvonszolni mellőle.

-Ayres!- Jajdult fel  Cilia kisfiát meglátva.

- Uramisten! Te Jó Uramisten! –Nyögte  Rotrik  kezeibe temetve arcát..  De aztán hirtelen, mint akiben eltört valami felkapta fejét,,  és többé nem adta tanújelét,  semmi érzelemnek.

- Felség! – szólt mélyen  meghajolva a gyermek előtt, és  ünnepélyesen fél térdre ereszkedett. Példáját mindenki követte. - Sokáig éljen Ayres király!

A gyermek   egy pillanatig levegőért kapkodva némán  pislogott, majd egyszer csak keservesen felsírt.

- Anyaaaa! 

-Testőrség! Védjétek a királyt – mutatott Ayresre még mindig fél térden, lehajtott fejjel Rotrik.  A gyermek hirtelen eltűnt az oda ugró két hatalmas  testőr mögött, ahogy  lakosztálya felé hátráltak vele.

A  Gárda parancsnoka lépett  a sérülésétől egyre gyengülő régens herceg elé, feszesen tisztelegve, fegyelmezett higgadtsággal. -A parancsodat várjuk királyi felség! –

- Statárium van mostantól visszavonásig!  A katonai tanácsot nyomban várom a kabinetbe. Egy légy sem repülhet be ebbe az elátkozott  palotába az engedélyem nélkül . A király és a királyné ajtaja előtt 24 órás kettős őrség álljon. Mindenhova kísérjék őket. Mindenkit elfogni, akinek köze volt ehhez! Aki  a rebelliseket  bujtatja osztozik sorsukban! Aki ellenáll, anak nincs kegyelem! Tegyenek  rendet! Aki a palotában van, akár rebellis, akár udvaronc, akár sérült akár nem, essen át teljes mentális vizsgálaton. A rebellisek szoros őrizetét rendelem el. Senki nem találkozhat velük, és ők sem egymással.  Kihallgatásuk után azonnali teljes kiigazításukat rendelem el! A fegyvermestert fogjátok el, és kísérjétek elém. A gárda összes fegyverét vizsgáljátok át, és aztán semmisítsétek meg. Tudni akarom, hogy történhetett ez? A saját kezemmel koncolom fel, a bűnösöket!!!

  I. fejezet

*****************

Közép Európa  Magyarország Velencei tó – Sukoró –


Anna mély lélegzetet vett. Szinte harapni lehetett itt fenn a hegyen a tiszta levegőt.

Felhúzta a kesztyűjét, és a garbó nyakát az orráig ráncigálta. Hosszú haját az arcába húzta, gondolván, hogy az is melegít egy kicsit.

Hol a fenébe lehet a sálam? –Morfondírozott, miközben kilépett az ajtón – A küszöbön hunyorogva álldogált egy kicsit. Szikrázott a napfény, és csak úgy csillogott a friss havon. – Jin- kiáltott hátra, mire a border collie szertelenül ugrándozva kirohant az ajtón, és rögtön felugrott rá, megpróbálva képen nyalni. – Jól van na! Örülsz mi? Mondtam már, hogy nem szabad ugrálni! Ne nyaggass már no! –Zsörtölődött kedveskedve a kutyával, aki továbbra is lelkesen ugrándozott körülötte, most már egy talált fadarabbal a szájában. –Na gyerünk! –Paskolta meg a hátát, és elindult a magas hóban az erdő felé, nyomában a kutyával, aki észbe kapva rögtön előre rohant. Megigazította a nyakában lógó fényképezőgépet, és megállapította, hogy ma biztos nagyon jó képeket fog csinálni! Felnézett. Gyönyörű tiszta volt az ég, göndör kis bárányfelhők lebegtek rajta, bár észak felől mintha szürkült volna kissé. - No itt hó lesz délutánra – Gondolta, miközben elindult. Elégedett mosollyal arcán sétált a kutya után a havas úton, és remélte, hogy ma sem fog senkivel találkozni itt fenn a hegyen. Jól esett most egyedül lennie, ebben a háborítatlan szép környezetben. A fülében csengett anyja kérdése, akivel az imént beszélt telefonon:  - Tényleg nem félsz ott egyedül? Nem értelek téged édes fiam, hogy tudsz ilyen magadnak való lenni! Fákat fényképezgetsz a havas erdőben! Jó hát értem én, hogy nagyon szép ott, és szükséged van egy kis nyugalomra, de muszáj lesz előbb utóbb kibújnod a csigaházadból! Nem örülök, hogy ott vagy egyedül. Vigyázz nagyon magadra, és a telefonod mindig legyen feltöltve, és hordd magadnál! Óvatosan járj, nehogy eless, mer a kutya se fog segíteni neked. Illetve talán a kutya mégis…...............................................

Belépett az erdőbe. A fény ferdén szűrődött át a fák ágain. Felemelte fényképezőgépét, és lefotózta. Éppen amikor elfordult, megvillant valami távol a magasban. Nem vette észre.

 *

A leszálló egység szédítő gyorsasággal lépett be a bolygó légkörébe. A kabinban hirtelen forróság lett. A segéd hajtómű akadozva küszködött a lassulással. Félig kinyíltak a fékszárnyak. A gép vergődött mint egy sebesült madár,de a sebesség nem csökkent elég gyorsan. A technika csodája volt, hogy a hajó egyben maradt, a hatalmas sérülés ellenére ami a hátsó részével együtt elvitte a fő hajtóművet is. A gép rögtön el kezdte vissza  építeni  a hiányzó részeke amint kiléptek a hipertérből, de  maga az agy is megsérült Nem volt sem elég anyag, sem energia, és túl gyorsan zuhantak a bolygó felé, így idő sem maradt már semmire.  Ogis kétségbeesetten hadakozott a műszerekkel, de hiába. Végül  öklével dühösen rácsapott a katapultra. A kabin épp időben vált le a leszálló egységről amely sárgásan felizzott a hatalmas hőtől, és darabjaira hullott.

 ***************

NASA Houston:

 John Logan nem akart hinni a szemének. Harmadszor nézte vissza a műholdról felvett képeket. Az adatokat ismét betáplálta a pálya elemzőbe, és átfuttatta az új grafikus szimulációs programon.

Kissé bárgyú kifejezéssel az arcán hosszasan nézte az eredményt. Felvette a mobilját az asztalról, és szórakozottan tárcsázott, majd hangját lehalkítva suttogta a telefonba. – David küldök neked egy file-t. Nézd már meg, de nem publikus!-

Lelkesen fordult a helységbe belépő tiszthez.

-Uram ezt látnia kell! Szólt izgatottan John, Michael Reynoldsnak, a szolgálat vezetőnek.

A fél kettes műhold felvételen találtam. Nézze meg Uram itt a légkört-mutatott a monitorra- Látni lehet, hogy felizzik. Felizzik, de az izzás közepén nincs semmi!

- Várta a hatást, de Reynolds rezzenéstelen arccal nézte a képernyőt, amitől zavarba jött.

Látja Uram? Úgy tűnik, mintha egy levegő buborék lépett volna be a légkörbe. De persze ez lehetetlen. Itt a semminek határozott körvonala van, bár gyorsan változik a formája. Mintha nőne…vagy épülne….nem is tudom. Mondta lassan visszatekerve a felvételt.

Elemeztem a röppályát, a belépés sebességét és szögét….

- Mi a becsapódás iránya? - Vágott Raynolds hirtelen a szavába-

-Uram? Kérdezte Logan csodálkozva.

- Azt kérdeztem Logan hadnagy a röppályát elemezve mi a becsapódás várható helye?

-Közép Európa. Uram. - Válaszolta Logan tétovázva.

- Nos, akkor hadnagy úgy gondolom ezzel a jelenséggel nincs dolgunk. Nem érinti az USA légterét, ezért a továbbiakban nem vizsgáljuk a jelenség okát.

- De uram ez minden bizonnyal egy mesterséges tárgy, és szerintem se nem Orosz se nem Kínai. Nem hinném, hogy ilyen fejlett álcázási technológiával rendelkeznének. Sőt szerintem más se…………….

- Logan hadnagy – vágott közbe Raynolds ismét kemény hangon, és kihúzta magát- Nem hallotta? Parancsot kapott. Ezt a jelenséget a továbbiakban nem vizsgálja. A jelenség semmilyen formában nem érinti az USA légterét, nem minősül katonai tevékenységnek, sőt semmiféle tevékenységnek sem minősül!

- Azt hittem Uram, hogy mi azért vagyunk itt, hogy minden  légi eseményt......................

-Tehát hadnagy, térjen vissza a munkájához. - Szólt, hangját megnyomva, Logan szavába vágva, és sarkon fordulva kiviharzott a helyiségből -. John Logan szája tátva maradt, ahogy utána nézett. - Uram, Igan Uram! – Válaszolt  Raynolds hült helyének. Lassan vissza huppant a székre, és hitetlenkedő arccal morogta maga elé.......- Hogy vitte volna inkáb apád moziba az asszonyt! Lefogadom,  csak azért ültettek a nyakunkra, hogy legyen egy szép naaagy vízfejünk!-

Éppen a röppálya elemzőt  frissítette volna, amikor két  katona lépett mellé.

- Logan hadnagy! Felmentem a szolgálat alól!  Azonnali hatállyal jelentkezzen jelentés tételre a  Miller ezredesnél a 214-es  irodában. –

Logen bizonytalanul felállt, és automatikusan kihúzta a fiókot, hogy a holmiját kivegye. A katona szigorúan rászólt. – Semmit sem vihet magával a munka területről! – De csak  a személyes  ............Semmit!  Haladéktalanul jelentkezik  Miller ezredesnél! –

Logent  hirtelen elfogta a félelem.

*********************************

Közép Európa  Magyarország Velencei tó – Sukoró

A dübörgő, morajlás hirtelen hasított bele a békés erdei csendbe. A hangrobbanás erejétől remegett a föld, éles sivítás kísérte, mely gyorsan közeledve erősödött és mélyült, az elviselhetetlenség határáig.  A lökés hullámok havat és faágakat kavarva szántották végig a földet,  szélesen maguk előtt tolva a hordalékukat.  Annát hirtelen vágta a földhöz a toló szél, amely elhaladt felette. Ahogy esett, tompa ütést érzett a tarkóján. A közelből a becsapódás detonációja hallatszott, aztán hirtelen csend lett, bár a hó, és por felhője egy darabig még kavargott. Anna mozdulatlanul feküdt a hóban,  félig eltemetve. 

*

A kísértetiesen villódzó színes fények furcsa megvilágításában a herceg lehajtott fejjel ült az irányító pult székébe szíjazva. Hosszú haja a homlokához tapadt, ahogy egy vékony vérpatak gördült végig szemöldöke mentén. Éles fájdalom lüktetett a fejében, és nem érezte az egyik kezét, de nem törődött vele. Fejében a fájdalommal versenyre kelve képek, hangok zakatoltak.    Összevont szemöldökkel nézett maga elé, keserűen töprengve. Minden amitől rettegett, ma megtörtént vele. Tudta, érezte,  hogy egy napon  kicsúszik kezükből a gyeplő,  és az erőszak  végig söpör a galaxison .Félt, hogy ez a nap ma jött el. El kellett volna jutnia a Vorkra mindenáron. Úgy tűnt a  hajójával együtt elfüstölt a küldetés sikerébe  vetett  reménye.  A lángba borult  Auro  szagát az orrában érezte. Maró füstje még kaparta a torkát, égette a bőrét. Gyomra émelygett ahogy a csata képei ismét szeme elé tolakodtak. Nem értette ami történt… Még nem.

 *****************Kicsit korábban:  Auro . Az UNIO északi hadtestének zászlós hajója, a Rigel negyedik bolygólya körüli orbitális pályán-


Szemei égtek a fáradtságtól, és tudta, hogy a legénység is hasonlóképpen kimerült. De menni kellett. Ez az út, fontosabb volt most bárminél. És bár testének minden atomja tiltakozott az előtte álló megpróbáltatások ellen, mégis elégedett örömöt érzett, hogy az apja bízik benne, és mindenben szabadkezet adott neki, anélkül, hogy gyakorlatilag bármit tudott volna a részletekről. Súlyosan nehezedett rá  a titok, amelyet őrzött. Úgy döntött, hogy a legjobb lesz, ha megtartja magának mindazt  amit megtudott. Jelenleg a király, és bárki más számára a „tudatlanság” jelentette az egyedüli biztonságot. Most is csak emiatt   hagyta  el  nehéz szívvel az udvart, ahonnan máskor szinte menekült. De az időzítésnek  komoly szerepe volt. Korábban is sejtették már, hogy a kulcsfontosságú információk valahogy kiszivárognak a palota falai közül.  Így a navigátoron és a parancsnokon kívül senki sem tudta mi a pontos uticéljuk és azt is csak néhányan tudták, hogy nem a  Betelguz az! A diplomáciai látogatás az oriás csillag fő bolygóján  csak leplezni volt hivatott  az igazi küldetésüket.  A VIP utas szinten nyüzsgő diplomatáknak, és specialistáknak legalább is biztosan nem volt fogalmuk sem. Élvezettel fontoskodtak a zászlóshajó tágas társalgóiban. Az Auró legénysége pedig fegyelmezetten tűrte a felfordulást. A hajó rakterében ott lapult a TÁTER (támogató technikai rendszer) prototipusa. Ez volt a fedősztoriuk. Bár a TÁTER önmagábn is nagy horderejű dolog volt, ő azonban  tudta, vagy legalább is remélte,  hogy a megoldás kulcsa az ő kezében van.   Persze ráfért volna   egy kis szabadság az emberekre és őrá is, aminek jó időre ismét búcsút mondhattak. Mégsem hallott senkitől sem panaszt, vagy zúgolódást. Ismét megállapította, hogy Gavien kitűnő parancsnok, és van szeme az emberei kiválasztásához................................................

*........ A párnázott székben hátradőlve figyelte ahogy Torres a tervezett útvonal hologramját vetítette ki a portra.  A tompa hang a hajó gyomra felől, mintha bálnák éneke lett volna ,a tudtára adta, hogy ugrani fognak. A következő  másodpercben a csillagok hirtelen hosszú fénycsíkokká csúszva spricceltek szét a kupola felett, és a székébe préselte a gravitáció. Pár másodpercig tartott az egész. Majd az ég ismét feketére váltott, és a  kupolának  hirtelen  fölé borultak a csillagok. A látóhatárt a  Valpurgis töltötte be vörös-feketén kavargó hátborzongató színével. A körülötte keringő törpe holdja , a Mundis fehéren fénylett a ráeső fényben. Torres mint mindig, most is precízen dolgozott az Auróval együtt. Megérkeztek a zéró pontra.

 Ám a béke pillanata hamar szertefoszlott, met az ajtó hirtelen  kivágódott és barátja  lord ,Denzen Gavien, az Auro parancsnoka rontott a helyiségbe.

- Ezt látnod kell!- Szólt feldúltan. Egy több egységből álló kötelék támadja a Naot. Illetve inkább fogva tarja.  Azt mondja eddig nem tudtak kommunikálni és nem tudnak ugrani sem, mert elszállt a hiperhejtóművük, és a Nao agya „megbomlott”!.... ?.....

- Az ördögbe!- ugrott talpra a herceg hirtelen –Hol vannak? –

- Ott ni. – Mutatott ki Gavien az időközben elforduló holo panoráma képre..

-A zéró ponton várakoztak  a találkozásra.-  A herceg a látképre pillantott, majd futásnak eredt. Futtában parancsokat osztott. Hallotta, hogy Gavien mellette ugyanezt teszi.

 

                                                                                   folyt.köv.                                                                

sebesulten-ver-nelkulvari3.jpg

 

*********************************************************************************

Minden jog fenntartva.

Utánközlés csak a szerző neve és a forrás feltüntetésével lehetséges.

 

 

Ajánló:

facebook.png

Facebook  oldal Sci-Fi Fantasy kedvelőnek

 

 

 

 

 

                                                         

 

 

 

Magas ég